Falak2011.03.10. 15:46, Rózsa Etelka
hm....érdekes...... a tegnap reggeli írásom és egésznapi optimizmusom után falba ütköztem. Egyszer nekem valaki at mondta, hogy ha a falat megütöm, visszaüt, ha mesímogatom, visszasímogat. Ezt tudva és elismerve most mégis azt mondom, hogy a falak néha visszaütnek....
Éppen a facebookra valaki feltöltött az Eddától egy számot, s ez megy a fülembe: ha feladod az álmaid, meghalsz.
Talán lehetne ez az írásom a tegnapinak folytatása. Légy bátor, merj szembenézni félelmeidért, harcolj álmaidért, hogy légy az, aki lenni szeretnél....DDDDEEEEE, és most magamat is bíztatom: falak, amikbe beleütközünk mindig voltak és mindig lesznek. Leesünk, lehet 100-szor, lehet mindig ugyan annál az akadálynál.
Ezek a földrehuppanások nem kellemesek, sőt sokszor fájdalmasak. Meg kell vizsgálni ilyenkor, hogy jó irányba haladok-e, mert megtörténhet, hogy tévútra keveredtem. Viszont, ha bizonyosságom van, hogy jó az, amit én szeretnék, hogy jó célért küzdök, akkor FEL KELL ÁLLNI, TOVÁBB KELL MENNI.
Márai ír így:
S mert vándor vagy, minden nap tovább kell menned az úton, mely egyetlen célod, tehát lelked és a lelkedben elrejtett isteni tartalom megismerése felé vezet....(...)...Cimborák kurjongatnak az út mentén, s hívnak magukkal, kaján vállalkozásra biztatnak: mit nyerhetsz minden üzleten és szórakozáson, ha a játékasztal vagy a kocsmaasztal mellett vesztegelsz, s közben lelked kínzó sürgetéssel kérdi: "Miért lopod itt az időt? Mindez gyermekes és aljas. Tovább kell menned, hiszen dolgod van." Körülbelül így szól hozzád az élet, minden nap, minden pillanatban - megpihenni hív, kéjelegni, szórakozni, kielégülni a hiúságban és hatalomban. De mikor nem ez a dolgod! Vándor vagy és minden nap tovább kell menned. Nem tudhatod, meddig élsz, s egyáltalán lesz-e időd, eljutni utad végcéljához, lelked és az isteni megismeréséhez? Ezért menj minden nap tovább, sebes lábakkal és szegényen is. Mert vándor vagy.
Magadban talán ezt mondod most: jó, jó, ez így mind szép és jó, de hogyan kell felállni, hogyan menjek tovább nehéz idők idején? Nem vagyok én elég okos ennek megválaszolásához, de ismerek egy történetet:
Lábnyomok a homokban
Egyik éjszaka egy férfinek volt egy különös álma. Azt álmodta, hogy a tengerparton együtt sétál Jézussal. A lábnyomok a férfi életútját ábrázolták. Az egyik pár lábnyom az övé, a másik Jézusé volt.
Mikor a férfi életének az utolsó szakaszához ért, visszatekintett az egész életére. Azt vette észre, hogy életének legnehezebb időszakainál, csak egy pár lábnyom van a homokban, nem pedig kettő.
A férfit nagyon nyugtalanította a dolog, így Jézushoz fordult és ezt kérdezte: "Uram! Te azt ígérted, hogyha melletted döntök, akkor egész életemen át velem leszel. De ahogy végignézem az életemet, a legnehezebb időszakoknál csak egy pár lábnyomot látok. Én ezt nem értem! Miért éppen akkor hagynál magamra, amikor a legnagyobb szükségem van rád!"
Jézus szelíd hangon így válaszolt:
"Drága gyermekem, Én szeretlek téged, és soha nem hagynálak magadra! A legnagyobb megpróbáltatások és szenvedések ideje alatt valóban csak egy pár lábnyomot láthatsz. De ez csak azért van, mert akkor a karjaimban hordoztalak."
Mary Stevenson
Szóval, bízz és hidd, hogy Isten melletted áll, sőt felemel Ő maga Téged, és lesz erőd továbbmenned utadon.
Are we there yet? avagy harc álmainkért, vágyeinkért2011.03.09. 08:58, ardaizilah
“Tavasz volt, de én a nyarat vártam;
a meleget, a patakok hűs vizét.
Nyár volt, de én az őszt vártam;
a színes leveleket, és a hűvös, száraz levegőt.
Ősz volt, de én a telet vártam;
a ropogós havat, és a karácsony örömét.
Eljött a tél, de én a tavaszt vártam,
a rügyfakadást, a nap melegét.
Gyermek voltam, de felnőtt akartam lenni;
szabad és önálló.
Húsz éves voltam, de harminc akartam lenni,
érett és sokat ismerő.
Középkorú voltam, de húszéves akartam lenni;
ifjú és szabadlelkű.
Nyugdíjas lettem, de középkorú akartam lenni;
tevékeny élettel.
Életem elmúlt, és sohasem kaptam meg, amit akartam.”
- idézve Linda Dillow: Akinél a szív lecsendesül c. könyvében
Játszóház2010.11.18. 07:53, ardaizilah
tegnap, november 17-én szerdán du. 6-kor szépen kiöltöztettem Abigélünket és elindultunk a Kálvineumba.
Mire odaértünk az élőcsarnokban már vártak minket a szebbnél szebb könyvek 20-30%-os árengedménnyel, de nem időztünk itt sokat, mert a kisterem felől énekhang szivárgott felénk, rohantunk...már meg is kezdődött....gyorsan le a kabátot, sapkát, s be a körbe.
Gyerekjátékok, mondőkák, volt gyeszer egy Mehemed, sose látott tehenet, törökbasa készítés kukoricából, milyenk lett az első elkészített, mert mi voltunk a legkisebbek...két órán keresztül ott voltunk szívvel-lélekkel....és milyen nagy csoda. Én eddig csak hallottam a baba-mama foglalkozásokról, mondókázásról s annak közösségben gyakorolt hatásáról, de hogy lássam is saját gyermekemen és magamon, hogyan vátoztat mindkettőnket meg....mintha elvarázsoltak volna bennünket 2 óra erejéig...és megmondom, hogy utána az esti nyűgösségből semmit nem láttunk már itthon, kis kezesbáránnyá alakult a mi akaratos nyolchónaposunk, s egy kis apa ölében ringatás után reggelig aldtunk....
És akkor újra sajnálni tudom, h nincsenek hírdetve az események itt Zilahon, hogy habár könyvbemutató volt ez az egész, s annak keretén belül a játszóház, nem voltunk többen.
Nagyon vagány este volt.
Remélem majd lesznek képek is. Ha igen felteszem őket.
hand made2010.11.12. 23:03, ardaizilah
Lemaradtam2010.09.26. 20:19, ardaizilah
Igen, a Muza Fest legtöbb eseményéről lemaradtam, sajnos...kicsi Abigélem lebetegedett, s rá kellett ügyelnem. Minden rosszban van valami jó viszont, így kezdtem el újra a fotós oldalaimat böngészni. Egykori kedvencemben nagyott csalódtam, a rég megszokott és virtuális barátaimat meg sem találtam DE...nem adtam fel és egy régi ismerősre mégis ráakadtam, az ő oldalán lévő képeket szeretném figyelmetekbe ajánlani....szóval, érdemes megnézni.
http://web.t-online.hu/galandris/galandris/NYITOLAP.html
|