ardai-zilah - G-Portál

Are we there yet? avagy harc álmainkért, vágyeinkért

2011.03.09. 08:58, ardaizilah

“Tavasz volt, de én a nyarat vártam;
a meleget, a patakok hűs vizét.
Nyár volt, de én az őszt vártam;
a színes leveleket, és a hűvös, száraz levegőt.
Ősz volt, de én a telet vártam;
a ropogós havat, és a karácsony örömét.
Eljött a tél, de én a tavaszt vártam,
a rügyfakadást, a nap melegét.
Gyermek voltam, de felnőtt akartam lenni;
szabad és önálló.
Húsz éves voltam, de harminc akartam lenni,
érett és sokat ismerő.
Középkorú voltam, de húszéves akartam lenni;
ifjú és szabadlelkű.
Nyugdíjas lettem, de középkorú akartam lenni;
tevékeny élettel.
Életem elmúlt, és sohasem kaptam meg, amit akartam.”

- idézve Linda Dillow: Akinél a szív lecsendesül c. könyvében

Ez az idézet sokáig a kedvencem volt, magaménak éreztem, azt, hogy az ember mindig másra vágyik vagy legalább is többre, még valamire.

Az egyik ismerősöm blogján (Budai Evódia) olvastam következőket :

A nagy nyeresége egy nőnek, amit mindenki irigyel nem a pénze, az autója, a drága ruhája, a fiatal külsője, szépsége, képességei, férje, családi háttere, hanem legtöbben a megelégedett nőt irigylik! van egy kisugárzása, boldogabbnak, szebbnek látják, gazdagabbnak, mint amilyen, tökéletes családi háttérrel, ami szintén lehetetlen stb.
eszembe jut egy tanárnő, önfeledten örült az egyik roma diáknál elért sikereinek. a kollégák mire irigykedtek vajon, amikor azonnal el akarták fojtani örömét, egy lebiggyesztett mosollyal, "majd meglátjuk" megjegyzéssel?

.... ha mindenki "irigylésre méltóan" akar élni, miért nem akar istenfélő és megelégedett lenni?

Megelégedettség,...nagy szó ez.

Még kislány voltam nő akaratam lenni, egyetemistaként férjhez akartam menni, és jó munkahelyet kapni, mikor ez is megtörtént, gyermekáldásra vágytam. Normális dolgok ezek, amelyekre való vágyakozás szerintem csak előre viszi az embert, van hajtóerő az életében :) kellenek ezek a vágyak, nem szabad szégyelni és nem szabad elcsitítani sem őket....de azt gondolom nagy kegyelem az, hogy nem vagyunk egyedül ebben a harcunkban, mert harc ez valamilyen formában....hanem van Valaki, aki gondol ránk, vezeti lépéseinket, segít nekünk...Isten szeretett gyermekei vagyunk....Isten szeretett gyermek vagy Te is, ki most olvasod ezt az írásomat.

Ő a legjobbat akarja adni nekünk. Igaz, ezt a legjobbat sokszor nehéz kivárni. Ma olvastam

If there is any such thing as a universal question, it may be this: Are we there yet? Generations of children have asked it. They have then grown into adults who have to answer the same question when their children ask.

Whenever I read the books of Moses, I wonder how many times he heard that question from the Israelites. Before rescuing them from slavery and leading them out of Egypt, Moses told them that the Lord would lead them to “a land flowing with milk and honey” (Ex. 3:8). He did, but first they spent 40 years wandering in the wilderness. This was no ordinary wandering, however. They were not lost; they were wandering for a purpose. After 400 years of slavery, the children of Israel needed to have their hearts, souls, and minds reoriented toward God. This was accomplished in the wilderness (Deut. 8:2,15-18), but not before an entire generation died because of their disobedience (Num. 32:13).

In life, it sometimes seems as if we are wandering in circles. We feel lost. We want to ask God, “Are we there yet? How much longer?” At such times, it helps to remember that the journey, not just the destination, is important to God. He uses it to humble us, test us, and show us what is in our hearts.

All God’s testings have a purpose—
Someday you will see the light;
All He asks is that you trust Him,
Walk by faith and not by sight. —Zoller

It’s the journey, not just the destination, that’s important.

Nem elég kérni és vágyakozni...tenni kell érte. Bátrak kell legyünk és lépnünk kell legyőzve félelmeinket.

Két nagy félelmem : kiállni közösség elé és mások előtt énekelni. Van ennek mind háttere, gyökere, de nem ezkről akarok beszélni, hanem hogy ezeket le lehet győzni, hogy ezeket le kell győzni, és nem lehet másképp, csak, ha szembe nézünk velük...... :)))))))) elcsépelt szöveg? lehet, de nagyon igaz.

Én mindig szerettem a néptáncot s a hozzá kötődő dolgokat. Olyan férjet vezetett elém Isten, aki ezt a táncszeretetet osztja velem. És ketten elindítottuk a gyerektáncoktatást. Szembe néztem így mindkét félelmemmel. Mi történt? Semmi. Vagyis nagy dolgok. Szembenézve velük, legyőztem őket, és hogy azt teszem, amit szeretek egy olyan emberrel, akit szeretek, elkezdtem kibontakozni, olyan emberré válni, aki mindig is szerettem volna lenni.

Egyet tudok csak mondani: harcoljatok álmaitokért, kérjétek Isten segítégét és áldását ehez, lépjetek és legyetek azzá az emberré, akik kicsi gyerkőcként akartatok lenni.